MINTA WEBSHOP! RENDELÉSEKET NEM FOGAD!

Egy ágyban a kutyával?

2019-02-08 13:40
A tanulmány alapjául szolgáló kutatásban negyven felnőtt vett részt, mind olyanok, akik egy légtérben hajtják álomra a fejüket 
a kutyájukkal. Az ebek vagy az ágy lábánál lévő kutyaágyban, vagy pedig egy ágyban a gazdájukkal tértek nyugovóra. A gazdik
és a kutyák is kaptak egy mozgásérzékelő szerkezetet, amit hét éjszakán keresztül kellett viselniük, majd az embereknek 
kérdésekre kellett válaszolniuk azzal kapcsolatban, hogyan aludtak.

Az eredmények izgalmasan, sokkal pozitívabban alakultak, mint azt várták.

"A tudósok szerint azok, akik egy szobában aludtak a kutyájukkal a pihenésre szánt idő 83%-át tudták alvásra 
hasznosítani, 80%-uk teljesen elégedett volt az alvás minőségével és kipihenten ébredt másnap."

Természetesen azokról is szó lesz, akik az ágyukat is megosztották az ebbel.Ők már nem aludtak olyan jól, mint a többiek, 
de még így sem panaszkodhatnak:

"az alvás hatékonysága átlagosan 80%-os volt, annak ellenére is, hogy többet forgolódtak vagy ébredtek fel az este folyamán."

Hogy mi a különbség a kutyával való alvás és az emberi alvótárs között? A szakértők úgy gondolják, hogy az utóbbi esetben teljesen más 
jelleget kap a pihenés, az emberek ugyanis idomulnak egymáshoz, míg erre az ebek nem képesek, ugyanakkor egy kutya mellett a gazdik
nagyobb biztonságban érzik magukat éjszaka, mint egyedül. Fotó: Pixabay / skeeze Azt is hozzátették, hogy ha több állattal élünk egy
fedél alatt, az már tényleg a nyugalom megzavarására is alkalmas lehet. A kutyák horkolása, mozgolódása zavaró lehet, bár ebben a 
kísérletben csak olyan gazdikat vizsgáltak, akik egy kiskedvencet tartanak. A résztvevők nagy része középkorú nő volt, ezért nem állítható,
hogy minden kutyatartó esetében megállja a helyét a fent említett eredmény, sőt, a különböző fajtájú ebek is befolyásolhatják a számokat.

A tudósok ennek ellenére bátorítják az embereket, hiszen a puding próbája mindig az evés. 

Akik eddig féltek tőle, hogy az alvás rovására megy, ha a kutyát beengedik maguk mellé, tegyenek egy próbát, abból minden kiderül. 
Arra érdemes figyelni, hogy ha mégsem érezzük komfortosnak a helyzetet, akkor ne erőltessük magunkra a "kutya érdekében”. 
Az ebeket nem kell félteni, ők rendszerint kipihenik magukat az ágy melletti kuckójukban is.
2019-02-08 13:40